282/2. A zakógombok titka — Montparnasse-sur-Loire árnyai

Monsieur Vaneau gondosan kinyitotta ezüst zsebóráját, és egy pillanatig elmerült a számlap rejtélyében, mielőtt elegánsan becsukta volna. A fülke halk zümmögése mintha felerősödött volna a mozdulat hatására.
– Pontosan tizenkét perc múlva Montparnasse-sur-Loire állomásra érkezünk – jelentette ki nyugodt, tárgyilagos hangon.
Az elegáns hölgy, aki eddig is a folyosó irányába sandított, összeszorította ajkát.
– A gombos úr viselkedése… az is a természet törvényei közé tartozik, Monsieur Vaneau, vagy inkább a komédia műfajába? Mert ha igen, akkor ő egy meglehetősen… merev előadóművész.
Émile Vaneau elmosolyodott, de szeme továbbra is a folyosót pásztázta, ahol az új utas már el is tűnt a távolban.
– A jó modor ritkán jár ilyen merev testtartással, Madame. Bár kétségtelenül szórakoztatóbb, mint a mágneses zavar, amivel nemrégiben meggyűlt a bajunk. És sokkal nagyobb gondot okoz, ha valaki ennyire igyekszik elrejteni a gombjait, mintha csak egy kávéfoltot takargatna.
Az új utas, aki eddig csak csendesen figyelte a társaságot, hirtelen bekapcsolódott a beszélgetésbe.
– De mi rejlik a sárgaréz gombokban, hogy ennyire óvakodik tőlük? Talán valami rejtett mechanizmus? Vagy pusztán a divat legújabb, bizarr szeszélye?
Vaneau lassan bólintott.
– A mechanizmusok gyakran egyszerűbbek, mint gondolnánk, fiatalember. A titkok viszont, nos, azok kedvelik a rézbe burkolt álcát. És úgy tűnik, a folyosó ismét tartogat számunkra néhány kellemes meglepetést. Vagy kellemetlent, a nézőponttól függően. A vonat most már egyre gyorsabban robogott, mintha sietne, hogy Montparnasse-sur-Loire-ba érve újabb fejezetet nyisson rejtélyek könyvében.