205/3. A csilingelő gyűjtemény — Éjszakai gurulás Beaumont felé

– Ha megengedi – mondta Vaneau, és lassan kinyújtotta a kezét –, egy igen egyszerű kísérlettel ellenőrizzük a teóriámat.
– Csak óvatosan, uram! – lépett közelebb Laurent kalauz, miközben tekintete felváltva pásztázta a lakatot és a fülke ajtaját. – Mi van, ha a legkisebb mozdításra működésbe lép valami szerkezet?
– A fizika törvényei ritkán alkalmazkodnak az emberi pánikhoz, kedves Laurent – válaszolta a fődetektív derűs nyugalommal. – Inkább az óvatlan mozdulatokhoz.
Vaneau két ujjával óvatosan megemelte a bőrtáska egyik sarkát, majd finoman visszabillentette a kárpitozott ülésre. A táska belsejéből ismét felhangzott a fémes neszezés, ám ezúttal nem ütemes ketyegés, hanem tisztán csilingelő, guruló hang hallatszott.
– Látja? – mutatott a táskára Vaneau. – Egy óraszerkezet ritkán gurul odabent, hacsak nem darabjaiban szállítják. Mondja csak, a nagybátyja véletlenül nem gyűjtött régi rézérméket vagy csörgő fémgolyókat?
– De igen! – döbbent rá a szürke köpenyes férfi, s az arca nyomban felderült. – A bácsikámnak volt egy ritka érmegyűjteménye! De miért éppen a kanyarokban csörren meg ennyire ritmikusan?
– Mert a rekesz, amiben tartják, nem lett kibélelve, és a vonatszerelvény dőlésszöge pontosan a sínpár ritmusára lendíti el őket – magyarázta a detektív. – A riadalom tehát alaptalan, bár a kulcs hiánya még tartogathat meglepetéseket.