200/2. Az inga ritmusa — Kétségek Elberen előtt

A fiatalember óvatosan leült a plüssülés szélére, mintha maga a kárpit is robbanószerrel lenne kibélelve. A fogaskerekek vészjósló szorgalommal ketyegtek a kezében, s az inga apró, fémes rezgésekkel lógott a meztelen szerkezet alján.
– Elberen még jó félóra – jegyezte meg Dr. Kroll, miközben a fülke sarkába húzódott, és gyanakvóan méregette a meztelen mechanikát. – Ön valóban biztos benne, uram, hogy ez nem egy pokolgép? A csavarok feje teljességgel csupasz! Semmi védőlemez, semmi esztétika!
– Egy robbanószerkezet ritkán igényel ennyire kifinomult gátszerkezetet, kedves doktorom – intett lemondóan Monsieur Vaneau. – A pokolgépek készítői általában nem vesződnek svájci precizitású fogaskerekekkel, ha a céljuk csupán a zűrzavar keltése.
– De mi van, ha megszorul az inga? – nyögte a zaklatott utas, aki most már mindkét hüvelykujjával a rézállványt támasztotta. – A peronon az a kalapos úr azt mondta: ha megáll, a végzet eléri a szerelvényt!
– A névtelen jótevők tanácsait mindig érdemes bizonyos fenntartással kezelni – felelte Vaneau csendesen, miközben zsebéből előhúzta finom zsebkendőjét, és megvizsgálta az óra egyik lábán megcsillanó apró, sötét olajfoltot. – Különösen, ha az illető ahelyett, hogy megvárná a vonathoz tartozó átszállást, inkább futva távozik a legközelebbi fiáker felé.
Dr. Kroll szeme tágra nyílt a csodálkozástól.
– Látta őt, Monsieur Vaneau?
– Nem – válaszolta a nyugalmazott fődetektív halvány mosollyal. – De a fiatalember cipőjének sarka friss lótrágyával sárga, ami Valencon peronján csak a fiákerállomás környékén fordul elő. A kérdés már csak az: vajon mit akart leplezni az óra átadásával?