191/1. A fémesen koccanó bőrönd — Új arcok a VIP-kocsiban

Laurent kalauz halkan mély levegőt vett, miközben a kerekek ütemes kattogása újra betöltötte a VIP-kocsi folyosóját.
– Uram, megint Önnek volt igaza – mondta, s tiszteletteljesen megbillentette a sapkáját Vaneau felé. – Bár bevallom, a pecsétviasz és a szegfűszegolaj összefüggéseit még mindig nehezen emésztem meg.
– A logika, kedves Laurent, ritkán igényel egyetemi katedrát – válaszolta csendesen Émile Vaneau, s tekintete a folyosón haladó új utasra tévedt. – Néha elegendő egyetlen éles fül.
A fátyolos hölgy megállt a 3-as fülke ajtaja előtt. Bár elegáns, látszólag könnyed szövetből készült utazótáskát húzott, a bőrönd minden egyes zökkenésnél megdöbbentő súllyal koppant a szőnyeggel borított padlón, mintha tömör fémgolyókkal lett volna teli.
– Segíthetek a csomagjával, Madame? – lépett közelebb Laurent készségesen.
– Köszönöm, nem szükséges! – felelte a hölgy szokatlanul éles, mégis halk hangon, s szinte elrántotta a fogantyút a kalauz nyújtott keze elől. – Csupán néhány személyes apróság. Szeretem magam kezelni a holmimat.
Ahogy a fülkeajtó bezárult mögötte, Laurent értetlenül fordult a nyugalmazott fődetektívhez.
– Érdekes apróságok lehetnek, ha egyetlen pamutbőröndnek egy nehézkovács erejére van szüksége a felemeléséhez.
– Vagy csupán olyasvalami, amit nem a ruhák közé szántak – jegyezte meg Vaneau száraz mosollyal. – A következő állomásig, Beauregard-ig bőven lesz időnk elgondolkodni a súlytéka természetén.