179/7. A ketyegő bélés — Visszaszámlálás Lignières előtt

– Ha megengedi, uram, a kabátbéléséből áradó ritmikus ketyegés kissé sérti az utazóközönség esztétikai érzékét – jegyezte meg Monsieur Vaneau, miközben zsebkendőjével elegánsan félresöpörte az utolsó neonkék gőzfoszlányokat.
A szürke köpenyes utas megpróbált hátrálni, de Laurent kalauz válla mögött nem nyílt szabad tér.
– Ez csak egy… családi ereklye! – dadogta a férfi, miközben a kék gőz vékony csíkban még mindig szivárgott a nadrágszárából.
– Jázminviaszba ágyazott családi ereklye? – vonta fel a szemöldökét a fődetektív. – Dr. Kroll, ön mint az orvostudomány doktora, látott már olyan anatómiát, amely jázminillatú óraművet igényel a szívverés helyett?
– Legfeljebb a szélhámosoknál, kedves Vaneau – morogta Dr. Kroll, még mindig köhögve. – De ez a kék füst határozottan irritálja a torkomat.
– A hatásvadászat mindig porral jár – felelte Vaneau. Ekkor benyúlt a mellényzsebébe, és elővette régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta a fedelét, egy pillanatig nézte a mutatók járását, majd nyugodtan becsukta. – Pontosan nyolc perc múlva Lignières állomásra érkezünk.
– És addig itt kell állnunk ebben a kék ködben? – méltatlankodott a fiatal diplomata, miközben a fátyolos hölgy zokogva próbálta letörölni a kosztümjére tapadt jázminviasz-cseppeket.
– Nem feltétlenül – mondta Vaneau, és szúrós tekintetét a szürke köpenyesre szegezte. – De addig is, amíg a helyi hatóságok felkészülnek a fogadására, javaslom, tisztázzuk, miért hitte azt, hogy a poggyászkocsiban felejtett viasznyomok elfedik a valódi szándékát. A trükk ugyanis nem a dobozban volt, hanem abban, amit a doboz takart.