172/2. A rézszerkezet rejtélye — Feszült pillanatok a hálókocsiban

Laurent, a kalauz egy pillanatra elfelejtette a rezes gombjait, és döbbenten meredt a nyitott táskából feltáruló rézszerkezetre.
– Szentséges ég! Ez... ez egy pokoli gép! – nyögte ki végül, miközben gépiesen hátrafelé lépett a vörös szőnyegen.
– Egy szerkezet mindössze annyira pokoli, amennyire a megalkotója hiányolta a jóízlést – jegyezte meg Monsieur Vaneau, és enyhén előrehajolva szemügyre vette a finoman megmunkált számlapokat. – Bár meg kell hagyni, a fogaskerekek elrendezése meglehetősen sajátos gondolkodásmódra vall.
A fekete kalapos úr reszelős nevetést engedett meg magának, noha a homlokán apró izzadságcseppek jelentek meg az esti köd ellenére.
– Én csak most szálltam fel, uraim. Semmi közöm ahhoz a táskához – mondta sietősen, és mélyen a zsebébe süllyesztette a kezét. – Bizonyára valamelyik korábbi utas felejtette az asztalon.
– Rendkívül figyelmes önstílusú feledékenység lenne – válaszolta Vaneau száraz eleganciával. – Különösen, hogy a táska pántja még meleg a kézmelegtől, és a rézkapocs pontosan olyan típusú nyomot hagyott a bőrből készült kesztyűjén, amilyen most a jobb mutatóujján látható.
Laurent már a fali vészfék karja felé nyúlt, de Vaneau egyetlen megfontolt kézmozdulattal megállította.
– A fék rángatása csupán a teáskészletet tenné tönkre, kalauz úr. Ez a szerkezet nem robban. Sokkal inkább méri a szervizajtók nyitási frekvenciáját. A kérdés már csak az, mit keres egy ilyen számláló az Intercontinental Expressen.