172/1. A gazdátlan bőrtáska — Szakadatlan zakatolás Elberen felé

A kerekek ritmikus zakatolása gyorsult, ahogy az Intercontinental Express elhagyta Auberoche párás peronját, és a sűrűsödő esti ködben Elberen felé vette az irányt. A VIP hálókocsi folyosóján végre helyreállt a rend, legalábbis a látszat szintjén. Laurent, a kalauz, még mindig kissé remegő kézzel rendezgette rezes gombjait, miközben az új, feltűnően kevés poggyásszal érkező utas az ablaküveg tükröződésében figyelte a társaságot.
– Biztosíthatom, Monsieur Vaneau, hogy a fűtési rendszer immár kifogástalanul működik – mondta Laurent, miközben mély meghajlással próbálta leplezni idegességét. – A kazánmester személyesen szavatolja a nyomást.
– A nyomás elhanyagolható tényező, kalauz úr, amíg a hőmérséklet nem készteti az utasokat hirtelen kabátcserére – jegyezte meg csendesen Vaneau, miközben kényelmesen elhelyezkedett a dohányzófülke karosszékében. – Bár a társaság összetétele mindig tartogat váratlan fordulatokat.
Az új utas, egy fekete kalapos úr, lassan végigsétált a vörös szőnyegen. Nem fülkét keresett, sokkal inkább a falba süllyesztett szervizajtók pántjait méregette. Amikor tekintete találkozott Vaneau nyugodt pillantásával, erőltetett mosolyra húzta a száját.
– Szép este az utazáshoz, nemde? – szólalt meg a férfi reszelős hangon. – Bár mintha túl sok lenne a rendőr ezen a vonalon.
– A rendőrség jelenléte csupán a népszerűség jele – válaszolta Vaneau száraz eleganciával. – A rossz lelkiismeret teszi őket tolakodóvá.
Ekkor a folyosó széli kis asztalkán, ahol az előbb még senki sem állt, egy apró, megviselt bőrtáska koppant halk, fémes zörejjel, s a zárja pattanva kinyílt, feltárva egy különös, számlapokból álló rézszerkezetet.