157/1. Az üres utazótáska — Új arcok a folyosón

A kerekek ütemes kattogása újra betöltötte a folyosót, ahogy az Intercontinental Express lassan elhagyta Miremont kivilágított peronját. Monsieur Vaneau megigazította a hajtókáját, és szelíd kíváncsisággal nézett a folyosón tétovázó fiatalemberre, aki feszülten szorongatta barna bőrtáskáját.
– Ön… ön szerint valóban biztonságos ez a kocsi, uram? – kérdezte a fiatal úr szaggatottan, miközben idegesen pillantott a folyosó vége felé. – Az előbbi letartóztatás… És az a fátyolos hölgy! Látta, hogyan fogja azt a táskát? Mintha merő üvegből lenne!
– A biztonság viszonylagos fogalom, fiatalember – válaszolta Vaneau nyugalmat árasztó hangon. – A hálókocsik zsanérjai kiválóak. Ami pedig a csomagokat illeti, a súlyuk ritkán mutat egyenes arányosságot a bennük rejlő szándékkal.
– De hiszen az a táska teljesen üresnek tűnt! – suttogta a fiatalember, és riadtan közelebb lépett. – Úgy emelte fel, mint egy szál tollat, mégis úgy szorította a mellkasához, mintha legalábbis a koronázási ékszereket vitte volna benne.
– Az emberek néha a semmit óvják a legnagyobb gondossággal – jegyezte meg a fődetektív, száraz mosollyal az ajkán. – A puszta látszat fenntartása köztudottan felette nehéz fizikai munka.
A négyes fülke ajtója ebben a pillanatban halk kattanással bezárult a fátyolos hölgy mögött. A folyosó csendjét azonban hamarosan egy egészen szokatlan, finom karcoló hang törte meg, amely látszólag a szomszédos fülke falából származott. A fiatal úr riadtan hőkölt hátra, Vaneau azonban csupán az óraláncára helyezte a kezét. Az új rejtély első, még alig kivehető jelzése már megérkezett a robogó szerelvényre.