155/7. A ketyegő bőrtáska — A belcasteli megálló előtt

Laurent, a kalauz, idegesen nyelt egyet, miközben tekintete a riadt fiatalember és Monsieur Vaneau között cikázott.
– Uram – szólalt meg halkan Laurent, kezeit tördelve –, Ön szerint ez a táska nem jelent közvetlen veszélyt az utasokra? Ugye nem fog… felrobbanni?
– A legkevésbé sem, kedves Laurent – válaszolta Vaneau megnyugtató, szelíd mosollyal. – A robbanáshoz puskapor kellene, ez a szerkezet azonban csupán apró rézhengereket és sorszámozó fogaskerekeket forgat. A ritmikus ketyegést egy rugós nyomdafej adja, amely éppen most bélyegzi a hamis váltók sorozatszámait a táska belsejében rögzített papírtekercsekre. Így spórol időt a tulajdonosa.
A fiatalember arca hamuszürkévé vált. Kétségbeesetten hátrálni próbált a keskeny folyosón, de a háta mögött Laurent akaratlanul is elállta a menekülés útját.
– Ez… ez képtelenség! Maga puszta feltételezésekre alapoz! – kiáltott fel felindultan az utas, miközben görcsösen szorította a bőrtáska szíját.
– A puszta feltételezések ritkán hagynak friss nyomdafestéket a kézelőn, monsieur – jegyezte meg Vaneau rendületlen nyugalommal.
Ekkor Émile Vaneau előveszi régi ezüst zsebóráját. Kinyitja. Egy pillanatig nézi. Majd nyugodtan megszólal:
– Pontosan öt perc múlva Belcastel állomásra érkezünk. Ott majd tisztázhatja a fennmaradó részleteket a hatóságokkal.