153/2. A fekete bársonytok — A gyanús szisszenés

A résnyire nyílt ajtó mögül a sötétkék kabátos utas lépett ki, homlokán apró izzadságcseppekkel. Szeme óvatosan cikázott a sárga kalapos hölgy bársonytokja és Laurent kalauz jegykezelő csipesze között.
– Bocsánatot kérek – rebegte szaggatottan –, de ebben a kocsiban minden apró zaj megsokszorozódik. Remélem, semmi kellemetlenség nem történt.
– Semmi olyan, amit egy kis higgadtság ne tudna orvosolni – válaszolta Monsieur Vaneau elnéző mosollyal. – Az asszonyom épp egy családi óra nehézségeiről mesélt.
A sárga kalapos hölgy gyorsan hátralépett egyet, és a tok szíját még szorosabbra húzta a csuklóján.
– Igazán semmi közük hozzá! – méltatlankodott halk, de ingerült hangon. – Egy hölgy csomagja magánügy!
– Teljes mértékben egyetértek – bólintott Vaneau. – Kivéve, ha az a magánügy ritmikusan, három másodpercenként halk szisszenést bocsát ki magából.
Laurent kalauz elképedve hajolt közelebb a fekete bársonyhoz.
– Szisszenést? – pislogott a kalauz. – Én csak a sínpár csikorgását hallottam.
– A figyelmes fül csodákra képes, Laurent barátom – jegyezte meg a detektív. – Bár meglehet, hogy csupán a bársonytok szerkezetének van sajátos légzése.
A sötétkék kabátos utas ekkor váratlanul visszahúzódott a fülkéjébe, ám a résen át továbbra is feszülten figyelte a folyosón állókat.