151/5. A láncolt bádogdoboz — Sárgaréz és száraz puskapor

– Hát jó! – sóhajtott fel a szürke köpenyes férfi, és vállai erőtlenül elernyedtek. – Nem akartam én felrobbantani semmit. Ez a finomított puskapor csupán kiszárítja a levegőt a doboz belsejében!
– Rendkívül találékony módszer a páratartalom szabályozására – jegyezte meg Vaneau elismerő, apró bólintással. – Bár a vasúti társaság tűzvédelmi szabályzata kétségkívül kevesebb megértést mutatna e kémiai kísérlet iránt. De mi az a tárgy, amely ekkora óvatosságot igényel?
– Egy sárgaréz szerkezet – nyögte ki a férfi, és a kabátja belső zsebéből nehézkesen előhalászott egy apró, megviselt kulcsot. – Egy tizennyolcadik századi navigációs műszer. Nem az enyém, és nem szándékoztam eladni sem, de nem hagyhattam, hogy a nedvesség tönkretegye.
Laurent kalauz hitetlenkedve vakargatta a sapkája szélét, míg a sötétkék kabátos utas gyanakvóan pislogott a fémdobozra.
– És a gyanús kongó hang? meg a lánc? – kérdezte a kalauz.
– A lánc a saját túlzott idegességének a záloga volt – válaszolta Vaneau helyette, miközben tekintete a férfi reszkető kezére tévedt. – Ön nem a doboz tartalmától félt, hanem attól, hogy valaki felismeri az eredetét. A kongó hangot pedig nem maga a szerkezet, hanem ez a tartalék sárgaréz kulcs okozta, amely minden kanyarban a bádogfalnak ütődött.
A szerelvény ekkor érezhetően lassítani kezdett. A kerekek éles csikorgása végigfutott a hálókocsi padlóján, jelezve, hogy az állomás már csak karnyújtásnyira van.