151/3. A láncolt bádogdoboz — Fémhangok és üres kifogások

A szürke köpenyes utas megrándította a vállát, és lendületesen megpróbálta becsapni a fülkeajtót, ám Monsieur Vaneau sétapálcájának ezüstgombja mint egy udvarias, ám határozott akadály, pontosan az ajtókeret és a szárny közé ékelődött.
– Ha megengedi – mondta Vaneau halk, dallamos hangon –, a vasúti szabályzat külön paragrafust szentel a szokatlan zajforrásoknak. Laurent úr tanúsíthatja, hogy a csörgőkígyók és a laza láncszemek egyaránt tilalmasak az éjszakai órákban.
– Nem kígyó! – csattant fel a férfi, miközben izzadt homlokát köpenye ujjával törölte meg. – Csupán a családi ezüst. Óvintézkedésből láncoltam a csuklómhoz a dobozt. Ebben a zűrzavaros világban az ember nem lehet elég óvatos.
– A családi ezüst valóban tiszteletre méltó örökség – bólintott a detektív. – Bár meglehetősen ritka, hogy az ezüstnemű fémhangú, üreges koppanással kísérve csörrenjen meg, amikor a vonatszerelvény kicsit megbillen. Laurent, ön hallott már kongó ezüstkanalat?
– Csak ha a szakács leejti a konyhakocsiban, uram – felelte a kalauz, aki most már kissé bátrabban lépett közelebb, látva Vaneau megingathatatlan nyugalmát. – De az inkább csörren, mintsem úgy döngne, mint egy üres üzemanyagtartály.
– Látja? – fordult vissza Vaneau a szürke köpenyeshez. – A szakértők véleménye egybecseng. Ön tehát vagy rendkívül könnyű ezüstkészletet birtokol, vagy a lánc végén lévő doboz tartalma nem teljesen egyezik a leírásával.
A sötétkék kabátos utas a kalauz válla fölött átlesve halkan megjegyezte:
– És mi van, ha nem is ezüst, hanem valami... pokoli szerkezet?
– Bízom benne, hogy az örökösök nem hagynának pokoli szerkezetet a családra – jegyezte meg Vaneau szárazon. – Mindazonáltal a duplán lakatolt pántok érdekes kérdéseket vetnek fel. Szeretné, ha segítünk a zár kioldásában, mielőtt a következő megállóhoz érünk?
A szürke köpenyes arca elfehéredett, s hátralépett egyet a fülkében.