151/2. A láncolt bádogdoboz — Zörgő láncok a négyesben

Laurent megvakargatta a sapkája szélét, és a négyes fülke felé pislantott, ahonnan hirtelen éles, fémes csikorgás hallatszott. Mintha egy súlyos láncot húztak volna végig a padlódeszkákon, majd egy tompa, üreges koppanás követte a zajt.
– Úgy tűnik, a bádogdoboz máris megköszörülte a torkát – jegyezte meg Monsieur Vaneau, miközben lassan elindult a fülke ajtaja felé.
– Csak nem akarja benyitni, uram? – hűlt el a sötétkék kabátos utas, s óvatosan Laurent mögé húzódott. – Hátha... hátha valami veszedelmes szerkezet ketyeg odabent!
– A veszedelmes szerkezetek ritkán igényelnek ekkora hűhót a szállításukhoz – válaszolta Vaneau visszafogott mosollyal. – A valóban veszélyes dolgok általában utazókészletnek álcázva, virágmintás kofferben utaznak.
Vaneau megállt a négyes ajtó előtt, és finoman, kimért ritmusban bekopogott. Bent a lánczörgés azonnal abbamaradt. Egy pillanatnyi mély csend után az ajtó résnyire nyílt, s mögötte feltűnt a szürke köpenyes utas gyanakvó, sápadt ábrázata.
– Mit akarnak? – sziszegte az új utas, miközben a résben jól láthatóan felcsillant a csuklójára tekert acéllánc.
– Csupán a kalauz úr szolgálatkészségét szeretném felajánlani – felelte Vaneau száraz eleganciával. – Észrevettük, hogy a csomagja meglehetősen zajos társaságnak bizonyul. Ha a lánc esetleg hiányolná a gépolajat, a mozdonyvezetőnk szívesen rendelkezésre bocsát egy cseppet.
A szürke köpenyes arcára kiült a riadalom. Pillantása a kalauzról Vaneau-ra siklott.
– Nincs szükségem olajra! És a doboz... szigorúan magánügy!
– Természetesen – bichentett Vaneau. – Bár a magánügyek ritkán konganak ennyire üresen egy hálókocsiban.