150/3. Új rejtély a hálókocsin — A félbeszakadt színjáték

Vaneau elmosolyodott, s mélyről előhúzta a régi ezüst zsebóráját. Egy halk kattanással kinyitotta a fedelét, majd csendesen ránézett.
– Pontosan három perc múlva Saint-Loup állomásra érkezünk – jegyezte meg nyugodtan, s visszacsúsztatta az órát a mellényzsebébe. – Utasunk nem a bőrét félti a huzattól. A kesztyűre azért volt szüksége, hogy ne maradjon ólompor az ujjain. A dobozban egy nehéz fémnehezék lapult, amellyel a biztosítási csaláshoz szükséges súlyt szimulálta, a feszítőszerkezetet pedig úgy állította be, hogy a döccenőnél maga zúzza szét a fát. Így próbálta eljátszani az asztrolábium rejtélyes ellopását.
A sötétkék kabátos utas álla leesett, míg a szürke köpenyes férfi kétségbeesetten az ajtó felé rándult.
– Ez képtelenség! – hördült fel a gyanúsított. – Semmi bizonyítéka!
Abban a pillanatban a szerelvény hirtelen nagyot fékezett. A folyosó fali lámpái megremegettek, a szalonkocsiban poharak csörrentek. A vonat lassan begördült a kivilágított Saint-Loup-i peron mellé.
Az ajtó sziszegve kinyílt, s két egyenruhás helyi nyomozó lépett a hálókocsiba. A vezetőjük határozott léptekkel a szürke köpenyes utas elé állt.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, tervszerű biztosítási csalás kísérlete miatt – jelentette ki a tiszt.
– ...amelyet a zsebében lapuló hamis számlák csak még egyértelműbbé tesznek – fejezte be mosolyogva Vaneau a mondatát, mintha a rendőrök fellépése csupán a végszavait kísérő zenei aláfestés lett volna.
A megbilincselt férfit elvezették. A peronon az utasok cserélődtek; egy kalapos úr kapkodva szállt fel, s a könyökével óvatlanul megkoccantotta Vaneau karját, miközben egy feltűnően könnyű, ám vastag lánccal átkötött bádogdobozt szorított magához.
– Elnézést, uram! – hadarta, és bemenekült a négyes fülkébe.
Vaneau elgondolkodva simította meg a bajuszát. A vonat ajtai bezáródtak, s a szerelvény komótosan kigördült az éjszakába.