149/3. A duplán lakatolt táska — A gépolaj nyomában

A szürke köpenyes férfi idegesen igazította meg ingnyakát, majd közelebb húzta magához a duplán lakatolt bőrtáskát.
– A gépolaj csupán a csomagolásból ered – felelte feszülten, s próbált határozottnak tűnni. – Egy antik nyomdagép alkatrészeit is szállítom, tisztelt uraim. Semmi törvénybe ütközőt.
– Ó, hát természetesen – bólintott Émile Vaneau, s egy porszemet söpört le a hajtókájáról. – És a nyomdagép alkatrészei kézírásos leveleket formáznak nehézfémből? Különleges technológiai vívmány, mondhatom.
Laurent kalauz bizonytalanul pillantott Vaneau-ra, miközben ujjai idegesen babrálták a rézgombokat a zubbonyán.
– Monsieur Vaneau, ön szerint fennáll a veszélye, hogy a táska tartalma… megsérti a vasúti biztonsági szabályzatot?
– Csak amennyiben a fémhangú levelek hajlamosak önálló életre kelni a rázkódástól – jegyezte meg a detektív szárazon. – De ne aggódjon, Laurent. A tulajdonos úr láthatóan jobban félti a csomagját tőlünk, mint mi őtőle.
Az utas felpattant, de a szerelvény zökkenője azonnal visszalökte a kárpitozott ülésre.
– Nem tartozom magyarázattal! Elberenig szól a jegyem, és jogomban áll csendben utazni!
– A hallgatás nemes erény – felelte Vaneau, miközben lassan kinyitotta régi ezüst zsebóráját, és egy pillanatig nézte a számlapot. – Különösen akkor, ha az embernek alig huszonöt perce marad, mielőtt Chantraine állomásra érkezünk, s a hatósági ellenőrök tüzetesebben is szemügyre veszik a papírnak álcázott fémlemezeket.