148/6. Új rejtély a hálókocsin — A zöld viasz nyomában

– A zöld viasz viszonylag ritka fűszer a vonaton – jegyezte meg Vaneau, miközben zsebkendője sarkával óvatosan felcsipkedte a piciny szilánkot. – Laurent, emlékei szerint árulnak ilyesmit a büfékocsiban?
– Kizárt dolog, monsieur – mordult fel Laurent kalauz, szigorú pillantást vetve a sötétkék kabátos utasra. – Ott legfeljebb a szalvéta zöld, de az is csak akkor, ha a szakács véletlenül leönti a spenóttal.
– Értem – bólintott a fődetektív. Majd a sötétkék kabátos felé fordult, aki láthatóan próbált beljebb húzódni az ajtókeret árnyékába. – Bocsássa meg a tolaksodásomat, de az ön jobb kezén lévő pecsétgyűrű mintha némi zöldes elszíneződést mutatna a vésés mentén.
– Ez... ez csupán rézrozsda! – csattant fel a férfi vörösödő arccal. – Elfogadhatatlan, hogy egy puszta elszíneződés miatt így zaklassanak egy tiszteletreméltó utast!
– Kétségkívül az lenne – egyezett meg vele Vaneau nyájasan. – Kivéve természetesen, ha ez a rézrozsda meleg hatására lágyulni kezd, és finom fenyőgyanta-illatot áraszt magából. Ha megengedi egyetlen pillanatra...
A detektív közelebb lépett, mire a férfi dühösen a háta mögé rejtette a kezét, és a fülke fala felé hátrált.
– Ne merjen hozzám érni! – horkant fel a sötétkék kabátos. – Laurent kalauz, azonnal hívja a felettesét! Ez a férfi nyíltan zaklatja a hálókocsi vendégeit!
– Én vagyok a hálókocsi felelőse, uram – válaszolta Laurent élesen, karba tett kézzel elállva a kijáratot. – És éppen most figyelmeztetem: ha nem mutatja meg a zsebét és a gyűrűjét, a következő állomáson nem a kalauzfelettes fogja fogadni.