145/1. Új rejtély a hálókocsin — Krémszínű hegedűtok a szalonban

Laurent kalauz elégedetten igazította meg az egyenruháját, amint az Intercontinental Express kerekei visszanyerték egyenletes, ritmikus kattogásukat.
– Úgy sejtem, az éjszaka hátralévő része végre békésen telik majd, Monsieur Vaneau – jegyezte meg megkönnyebbülten, miközben gépiesen áttörölte az egyenruhája sárgaréz gombjait.
– A béke rendkívül viszonylagos fogalom, Laurent – válaszolta halkan Vaneau, s tekintete a folyosón közeledő alakra szegeződött. – Különösen akkor, ha valaki úgy szorít magához egy hegedűtokot, mintha az legalábbis az uralkodói koronaékszereket rejtené.
A fiatal nő, aki a szomszédos kocsi felől érkezett, finom, krémszínű bársonybevonatú tokot tartott a karjában. Léptei bizonytalanok voltak, s amikor észrevette a folyosón álló két férfit, egy pillanatra megtorpant.
– Segíthetek, Mademoiselle? – kérdezte Laurent udvarias meghajlással.
– Csak... a hatos fülkét keresem. Azt mondták, még szabad – felelte a hölgy halk, rekedtes hangon, miközben idegesen pillantott a háta mögé.
– Hivatalosan üres – lépett közelebb Vaneau szelíd mosollyal. – Ámbár ha a hangszerét szeretné megóvni a szerelvény rázkódásától, a felső csomagtartó helyett az ülés alatti rekesszel próbálkoznék. A krémszínű lakk túlságosan kényes a csomagok dörzsölődésére. Ráadásul a hegedűk ritkán bocsátanak ki magukból ilyen édeskés fahéjillatot.
A hölgy elhűlve nézett a fődetektívre, majd lepillantott a tok aljára, ahonnan valóban egy apró, sűrű csepp gördült végül a folyosó szőnyegére. Mielőtt azonban bármit mondhatott volna, a kocsi túlsó végén kitárult a nehéz tölgyfa ajtó.