144/9. A fekete táska pattanása — Új léptek a folyosón

A vonatkerekek lassan megmozdultak, s az Intercontinental Express méltóságteljesen elhagyta Oberval gőzbe burkolózó peronját. A folyosón ismét helyreállt a megszokott ritmikus zakatolás, ám Laurent kalauz még mindig a homlokát törölgette gőgös megkönnyebbüléssel.
– Egy miniatűr nyomdagép... egy rézveretes táskában! – csóválta a fejét a kalauz. – Monsieur Vaneau, Ön nélkül holnapra valószínűleg egész Európa hamis váltókkal fizetne a reggeli kávéért.
– A bűnözők ritkán olvasnak finommechanikai szakirodalmat, Laurent – felelte Vaneau csöndesen, miközben a szürke köpenyes új utas után nézett, aki a kettes fülke felé sietett. – Különben tudnák, hogy a szoruló rugó mindig elárulja magát.
A szürke köpenyes férfi a fülkeajtó előtt hirtelen megtorpant. Szeme idegesen rezzent, amikor észrevette, hogy a két úriember őt figyeli. Két kézzel szorította magához a kis fekete bőrtáskát, amelyből újra kiadós, fémes pattanás hallatszott.
– Elnézést – szólalt meg az új utas rekedtesen. – Ez a kocsi tart Sauveterre felé?
– Pontosan, monsieur – bólintott Vaneau egy halvány, udvarias mosollyal. – Bár ha a táskája továbbra is ilyen ritmusban pattan, attól félek, a kalauz úr kénytelen lesz külön helyjegyet számolni a tartalmára is.
– Ez... csupán egy régi, mechanikus szakállvágó! – vágta rá ingerülten a férfi, ám a hangja hallhatóan megbicsaklott, miközben hátrálva belépett a fülkéjébe.
Laurent kérdőn pillantott a detektívre, de Vaneau csak elégedetten kisimította a mandzsettáját.