144/8. Az ezüstláda rejtélye — Csend az Oberval-i peronon

A sötétkék kabátos férfi még szóra nyitotta a száját, de mielőtt akár egyetlen kétségbeesett kifogást is megfogalmazhatott volna, a vonat hirtelen nagyot fékezett. Az étkezőkocsi felől távoli csörrenés hallatszott, amint néhány kristálypohár elveszítette az egyensúlyát.
A fémcsikorgás lassan elhalt, s az Intercontinental Express méltóságteljesen begördült Oberval gőzfedte állomására. Az ajtó gőzszisszenéssel tárult ki, és a peronról két határozott léptű, sötét köpenyes csendőr lépett a hálókocsi folyosójára.
– Valcourt csendőrbiztos – mutatkozott be az elől haladó tiszt, majd tekintete azonnal a falfehér utasra szegeződött. – Letartóztatom Önt a törvény nevében, bankjegy- és jegyhamisítás ügyében.
– Ahogy említettem – tette hozzá Monsieur Vaneau elégedett nyugalomból fakadó, halk hangon –, a tökéletesség valóban árulkodó. A csendőrség rendkívül nagyra értékeli a pontosságot.
A megbilincselt hamisítót gyorsan levezették a szerelvényről. Laurent kalauz megkönnyebbülten sóhajtott fel, miközben gépiesen kiegyenesítette az egyenruháját.
– Nos, monsieur Vaneau, úgy tűnik, ez a doboz többé nem ketyeg – jegyezte meg a kalauz.
A peronon közben megindult az utascsere. Egy szürke köpenyes, sietős úriember lépett a kocsiba, aki meglepően görcsösen szorított magához egy apró, fekete bőrtáskát. Amikor elhaladt Vaneau mellett, a táskából halk, fémes pattanás hallatszott.
Vaneau nem szólalt meg, csupán csöndesen követte tekintetével az új jövevényt, miközben a vonat ajtai becsukódtak.