Titkos szállítmány a deszkák alól

Mirella megvárta, míg a menekülő őrök csizmáinak zaja teljesen elenyészett a falu irányába, majd csendesen kilépett a szekérszín vaksötétjéből. Borda fülelve kísérte minden mozdulatát, de a fekete eb testtartása már nem a feszült támadásra, hanem a tettre kész figyelemre utalt. A tiszttartó emberei alighanem egészen a legközelebbi méréseig szaladtak, hogy boruk mellé némi kísértethistóriát is fogyasszanak.
– Ügyes voltál, Borda, a morgásod nélkül aligha hitték volna el a bagolyszellemet – kuncogott halkan Mirella, és lehajolt a kordé oldalánál. A szekér korhadtnak tűnő oldaldeszkái mögött egy ravaszul szerkesztett, kettős padlózat lapult. Egyetlen finom mozdulattal kihúzta a rögzítő fapeckeket, s a rejtett rekesz fedele halk kattanással nyílt fel.
A szalmával bélelt üregből óvatosan kiemelte a finomra szőtt, meleg gyapjúkelméket, valamint a gondosan lezárt cserépedényeket, amelyekben a fagyási sebekre való dalmát balzsam és a lázcsillapító gyógyírok lapultak. A zsellértelepen didergő szegényeknek ezek a portékák többet értek minden aranynál, Mirella pedig elégedetten nyugtázta, hogy a nedvesség nem tett kárt a szállítmányban.
– No, lássuk azt a hajlékot, mielőtt az őrök visszanyerik a vitézségüket – suttogta Borda felé fordulat. A kelméket szorosan a köpenye alá rejtette, az edényeket pedig a szütyőjébe csúsztatta. A szekérszín hátulján lévő résen keresztül észrevétlenül osonnak ki a kertek aljába, egyenesen az idős asszony roskatag kunyhója felé.