Selyem és sár a szerpentinen

A kerekek fanyar csikorgással küzdötték le a meredek hajtűkanyarokat, ahogy a szekér egyre feljebb kaptatott a sziklás szerpentinen. Borda biztos kézzel tartotta feszesen a gyeplőt, miközben tekintetével folyamatosan a sűrűsödő fenyves szélét pásztázta. A friss patanyomok még itt is élesen kirajzolódtak a nedves köveken, ám Mirellát ez legkevésbé sem törte le. Sőt, amikor az egyik éles kanyarulatban egy finom, hímzett selyemkendőt pillantott meg a sárba taposva, egy kecses mozdulattal lehajolt érte a bakról.
– Úgy látszik, az uraság tiszttartója nagy sietségében még a drága portékáit is elszórja – jegyezte meg a lány, miközben fitymálóan rázta le a sarat a finom anyagról. – Majd a következő vásárban jó árat ad érte valami gőgös kalmár, a bevételből pedig jut a völgybeli pulyáknak meleg cipóra. Nem igaz, Borda?
A férfi halkan felmordult, ami náluk a tetszésnyilvánítás legbiztosabb jele volt, és a szeme sarkából meleg pillantást vetett a lányra. Mirella elégedetten gyűrte a kendőt a köténye zsebébe. Mire a nap első igazi, meleg sugarai áttörtek a makacs ködfelhőkön, a lovak az utolsó meredek emelkedőt is leküzdötték. A szűk sziklafalak hirtelen visszahúzódtak, s előttük végre feltárult a tágas fennsík, amely ezüstösen csillogott a korai fényben.