Pára és melegség

Bandi határozott mozdulattal nyomta le a nehéz rézkilincset, amely meglepően simán, szinte hangtalanul engedett a nyomásnak. A vastag, pántolt tölgyfa ajtó lassan kitárult, s a nyomában sűrű, illatos gőzpára áramlott ki a szűk folyosó hűvös, kékes sötétjébe.
A résen át kellemes, aranysárga derengés világította meg az átjárót. Borda óvatosan előreügetett, s fekete orrát a magasba emelve szaglászta a kiáramló meleg levegőt, majd elégedett nyüszítéssel csóválni kezdte a farkát. Az idős asszony megkönnyebbülten sóhajtott fel, s simára kopott botjára támaszkodva bólintott a fiú felé.
– Úgy tűnik, a hegy szelleme nemcsak próbatételt, de igazi pihenést is szánt nekünk – mondta halkan, meleg mosollyal az arcán.
Ahogy a csapat átlépte a küszöböt, a sziklafalak kitágultak körülöttük. Egy tágas, gőzölgő csarnokba érkeztek, amelynek közepén természetes, selymes vizű forrásmedence terült el. A vízfelszínről apró, csillogó páracseppek emelkedtek a magasba, s a környező sziklákon világító ásványok szórták szét lágy fényüket.
Bandi közelebb lépett a vízhez, s óvatosan a medencébe mártotta a kezét. A kellemes melegség azonnal elűzte a hosszú út fáradtságát és a csontjaikba fészkelt hideget. Borda örömmel telepedett le a sima, fűtött kövezetre, s a kis társaság végre megpihenhetett a biztonságot nyújtó menedékben.