Pajkos bosszúterv

A feltekert pergament Mirella óvatosan a kebelébe csúsztatta, majd egyetlen kuncogással eloltotta a mécsest. A kunyhó fülledt félhomályában Borda már az ajtó felé intett a fejével: az idő sürgetett, az erdei úton szürkület előtt el kellett érniük a biztonságosabb tisztást.
Kint a szekérnél Borda felhajtotta a bak alatti deszkát, s a jól elrejtett duplafenék mélyére süllyesztették a tiszttartó csalásait őrző irományt. Mirella elégedett mosollyal igazította meg felette a szalmát és a fűszeres zsákokat.
– A tekintetes úr azt hitte, a körtvélyesi szegények pulykáiból kerekít magának gőgös vagyonkát – duruzsolta pajkosan, miközben felpattant a bakra. – De ha ez a lajstrom jó kézbe kerül, még a sarkantyúját is elárverezik.
Borda egyetlen mély morgással helyeselt, majd a gyeplőt megragadva a lovat az erdei útra terelte. A korhadt kunyhó hamar elmaradt mögöttük, amint a kerekek visszatértek a keményebb dűlőútra. A fák lombjai között már átszűrődött az alkonyati fény, s az út hamarosan elágazáshoz ért: az egyik ág a vármegyei hajdúk szállása felé kanyargott, a másik a falu szélére.
Mirella szeme pajkosan csillant meg a lemenő nap fényében. Döntött: nem várnak a szerencsére, maguk egyengetik az igazság útját. A szekér zökkenőmentesen fordult rá az esti ködbe burkolózó falu felé vezető csapásra.