Csalóka lajstrom

A lombkorona sűrűje hamar elnyelte a szekér zörgését. A tölgyes hűs árnyában a dűlőút keskeny csapássá szelídült, s nem sokkal odébb egy roskatag, elhagyott erdészkerülési kunyhó tűnt fel a fák között. Mirella egyetlen szemöldökintésére Borda a sűrű bozótos védelmébe terelte a fáradt lovat.
A kunyhó szúette ajtaját óvatosan nyitották be. Odabent száraz avar szaga terjengett, de a gerendák biztonságos fedezéket nyújtottak. Borda a bak alól kiemelte a faggyúval rögzített pergameneket, míg Mirella apró mécsest gyújtott, s annak imbolygó fényénél kiterítette a lajstromot a korhadt asztalra.
– Lássuk csak, miben mesterkedett a drága tiszttartó úr! – suttogta Mirella, s ujjai végigsiklottak a kormos sorokon.
Ahogy közelebbről megvizsgálta az írást, pajkos tekintete gúnyos derűvel telt meg. A koromréteg alatt tisztán kirajzolódtak a csalárd átírások: a körtvélyesi jobbágyok terheit a tiszttartó megduplázta, s hevenyészett kormos firkákkal próbálta elfedni a turpisságot.
– Nahát, a tekintetes úr nemcsak kapzsi, de ügyetlen is! – kuncogott fel Mirella, cinkos pillantást vetve kísérőjére. – Ha ez a papír a főispán elé kerül, nem a mi nyakunkra küldik a hajdúkat, hanem a tiszttartót ültetik kalodába.
Borda elégedett morgással bólintott, miközben Mirella gondosan feltekerte az igazságot őrző pergament.