Néma leshely

Mirella egyetlen mézesmázos mondattal és egy olcsó gyógykenőccsel gyorsan leszerelte a félálomban bólogató őrt. A félrevezetett hajdút hátrahagyva a kordé zökkenőmentesen gördült tovább, míg végül elérték a tisztás szélén álló, magányos faházat. A köd itt már feloszlóban volt, de a tájra nehezedő csend szinte fojtogatta a levegőt.
A szekér megállt a sötétbe burkolózó épület előtt. Mirella gyorsan lesegítette a ponyva alól előbújó kisfiút. Borda felborzolt szőrrel, halkan fújtatva lapult a gazdája mellett, szemeit egyetlen pillanatra sem véve le a ház ajtajáról. A korhadt küszöb fenyegetően sötétlett az alacsony tető alatt.
– Csak halkan – suttogta Mirella, miközben óvatosan áttolta a gyereket a bejáraton.
Amint átléptek a küszöböt, az épület belsejében uralkodó feszültség szinte kézzelfoghatóvá vált. A sötét szoba mélyéről hirtelen kimért, lassú léptek zaja ütötte meg a fülüket. Valaki ott lapult a homályban, és hideg figyelemmel követte minden mozdulatukat. Mirella hátralépett egy fél lépést, a fiút a háta mögé szorítva, miközben Borda teste megfeszült a dermedt várakozásban.