Mirella és az ekhós szekér · Mirella
Menedék a gyökerek között
A fénylő ezüsthálóval borított törzsek között az ösvény hirtelen meredeken lejteni kezdett, egy sötét, páfrányokkal benőtt árok felé terelve a kis csapatot. Mirella intett a mögötte botladozóknak, hogy lassítsanak. A moha kékes fénye itt már szinte teljesen elenyészett, helyét a földből kiálló, göcsörtös gyökerek vették át, amelyek úgy tekeregtek a talajon, mint megkövült kígyók.
– Álljunk meg – suttogta az idős asszony, miközben reszkető kezével Mirella vállába kapaszkodott. – Nem halljátok? Valami surrog.
Bandi megdermedt, tágra nyílt szemekkel bámulta a legsötétebb sűrűséget, kezével görcsösen szorítva a kísérője ruháját.
– Ott! Egy árnyék! – nyöszörögte a fiú szaggatottan.
Mirella résen volt. Bár a torkában dobogott a szíve a feszültségtől, nem engedhette meg magának a gyengeséget. Nem most, amikor ez a két védtelen lélek teljesen rá bízta az életét. Előrehajolt, és a sötétségbe meresztette a szemét. Nem az üldözők voltak azok; a falu zaja már régen elhalt mögöttük. Egy hatalmas, odvas bükkfa tátongó ürege derengett előttük, amelyből furcsa, meleg, sárgás fény szűrődött ki – teljesen más, mint a mohák kísérteties kékje.
– Nem árnyék, Bandi. Menedék – felelte Mirella halkan, de határozottan. – Az odú elég tágas mindannyiunknak. Ha ott meghúzódunk, megvárhatjuk, míg Borda a nyomunkra akad.
– Biztonságos? – kérdezte az idős asszony kétkedve, de a lábai már alig bírták a tartását.
– Jobb, mint a nyílt erdő – vágta rá Mirella, majd óvatosan megindult a meleg fényű üreg felé, maga után húzva a didergő társait.
– Álljunk meg – suttogta az idős asszony, miközben reszkető kezével Mirella vállába kapaszkodott. – Nem halljátok? Valami surrog.
Bandi megdermedt, tágra nyílt szemekkel bámulta a legsötétebb sűrűséget, kezével görcsösen szorítva a kísérője ruháját.
– Ott! Egy árnyék! – nyöszörögte a fiú szaggatottan.
Mirella résen volt. Bár a torkában dobogott a szíve a feszültségtől, nem engedhette meg magának a gyengeséget. Nem most, amikor ez a két védtelen lélek teljesen rá bízta az életét. Előrehajolt, és a sötétségbe meresztette a szemét. Nem az üldözők voltak azok; a falu zaja már régen elhalt mögöttük. Egy hatalmas, odvas bükkfa tátongó ürege derengett előttük, amelyből furcsa, meleg, sárgás fény szűrődött ki – teljesen más, mint a mohák kísérteties kékje.
– Nem árnyék, Bandi. Menedék – felelte Mirella halkan, de határozottan. – Az odú elég tágas mindannyiunknak. Ha ott meghúzódunk, megvárhatjuk, míg Borda a nyomunkra akad.
– Biztonságos? – kérdezte az idős asszony kétkedve, de a lábai már alig bírták a tartását.
– Jobb, mint a nyílt erdő – vágta rá Mirella, majd óvatosan megindult a meleg fényű üreg felé, maga után húzva a didergő társait.
Ebben a részben
Szereplők
- bandi
- idos-asszony
- mirella
Helyszín
- erdofolt
Előző jelenet szereplői
- bandi
- idos-asszony
- mirella
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.