Léptek a gázló felé

A napsütötte erdőfolt langyos melege lassan átjárta a vándorok megdermedt végtagjait. Bár a szabad ég látványa némi megkönnyebbülést hozott, a föld alatti járat nyomasztó emléke még mindig ott bujkált mindannyiójuk tekintetében. Bandi feszülten kémlelte a sűrűt, miközben ujjai óvatosan végigsimítottak a zsebében lapuló, hűvös rézkulcson.
— Nem maradhatunk a nyílt nyílás közelében — suttogta Bandi szaggatottan, miközben aggódva pillantott vissza a gát sötét résére. — Ha a szerkezet újra megmozdul...
— Igaza van — bólintott Borda röviden, fojtott hangon. Bár tekintetében még ott bujkált a félelem, szorosan megfogta az idős asszony karját, hogy segítse a bizonytalan lépteit. — Tovább kell mennünk. Halljátok a vizet?
Néhány lépésnyire tőlük, a sűrű páfrányos mögött halk csobogás törte meg a fák csendjét. A hegyi patak tiszta csobogása hívogatóan hatott a kimerült társaságra. Az idős asszony még mindig reszkető kézzel kapaszkodott Borda karjába, de a puha fűben már bátrabban szedte a lábait.
Bandi haladt elöl, óvatosan félrehajtva a nedves ágakat. Ahogy elérték a sűrű szélét, meglátták a kavicsos gázlót. Borda a vízpartra térdelt, s tenyeréből mohón ivott a hűs italból, miközben vigyázó tekintetét egy pillanatra sem vette le a túlsó part sötétlő bokrairól.