Léptek a csiszolt kőlapokon

A bal oldali alagút íves mennyezetéről halk vízcseppek koppantak a kövekre, amint a kis csapat követte a kanyargó fénypászmákat. A szűk járat hamarosan tágulni kezdett, s a társaság egy méltóságteljes, faragott kőkapu előtt találta magát. A kapu peremét régi, koptatott minták díszítették, s ahogy átlépték a küszöböt, a tér egy csillogó, tágas csarnokká terebélyesedett.
A padlót borító csiszolt kőlapok finoman visszatükrözték a térkép vibráló derengését. A terem közepén egy magányos, alacsony kőtalapzat állt, amely mintha csak arra várt volna, hogy valaki végre figyelmet szenteljen neki. Bandi nem tétovázott; míg Borda éber tekintettel a csarnok távoli sarkait kémlelte, s az idős asszony megpihent a mankójára támaszkodva, a fiú közelebb lépett a sziklához.
Ujjait óvatosan végighúzta a vésett peremeken, s a kövek találkozásánál egy apró, szinte észrevehetetlen reteszre bukkant. Bandi kíváncsian, könnyed mozdulattal elfordította a rejtett szerkezetet. Halk kattanás rezzent át a terem csendjén, s a kőlapok alatt egy régi mechanizmus mozdult meg.
A talapzat mellett a padló finoman megremegett, s egy eddig rejtett, keskeny lépcsősor kanyargott tovább a sötétben, épp a csarnok végén ásító mély szurdok iránya felé.