Léptek a csapóajtó felé

Mirella nem habozott sokáig. Ha már a sors ilyen dús kamrába vezérelte őket, nem hagyhatta, hogy a kapzsi kalmárok tartsák meg az összes javat. Egyetlen könnyed mozdulattal lecsapott két vaskos, szárított sonkára és egy kerek sajtra, majd a köpenye tágas belső rekeszeibe süllyesztette őket.
– Ez jól jön még a didergő pulyáknak – suttogta pikírt mosollyal, miközben Bandi felé kacsintott, aki épp egy rúd kolbásszal próbálta megtölteni a tarisznyáját. – Na, csak mértékkel, Bandi! Nem lakomára jöttünk, hanem utat törni.
Az idős asszony jóváhagyóan bicentett a nő furfangja láttán. Borda közben halk nesz nélkül sündörgött előre a lépcső legalsó fokára, fülét a sötét sziklafalhoz tapasztva. A csapóajtó résén át kiszűrődő morajlás egyértelművé tette: fent a boltban javában folyt a feszült alkudozás, vevők zúgolódtak és rézgarasok csörögtek a pulton.
Mirella halk intéssel csitította a társaságot, majd elindult felfelé. Lépteik nesztelenül követték egymást a meredek kőlépcsőn. Odazárkózva a fa burkolathoz, Mirella óvatosan felnyújtotta a kezét, s egy ujjnyira megemelte a vasalt csapóajtót, hogy kémlelni kezdje a nyüzsgő bolt eladóterét.