Lépésről lépésre a gázlón

Borda nem teketóriázott sokáig, kipróbálta az első kiálló sziklatömböt. A vizes moha megcsúszott a talpa alatt, de ügyes egyensúlyozással talpon maradt, és máris a meder közepén állt, biztatóan bólintva a többiek felé.
– Gyere csak óvatosan, néném! – nyújtotta vissza a kezét Bandi, ahogy az idős asszonyt felsegítette a szikláról. – A víz nem mély, de a kövek trükkösek.
Az idős asszony megragadta a fiatalember erős karját, és habozva lépett az első nedves kavicsra. A hűvös habok azonnal körbevették a boka felett átbukó patakot, de a lassú, megfontolt haladás meghozta az eredményt. Borda középen állva készséggel tartotta a másikat, amikor egy-egy gömbölyűbb kő megperdült az öregasszony talpa alatt.
Bandi figyelmesen kísérte minden mozdulatukat, közben a szárazabb lépőkövekre mutatott. A patak csobogása vidám háttérzenét szolgáltatott a kis csapat küzdelméhez, amint a meder selymes aljzatát taposták. Amikor végül az idős asszony biztonságban átlépett a túlsó, napsütötte part füves szegélyére, megkönnyebbülten sóhajtott fel, és megigazította a kendőjét.
– No, ez sem volt könnyebb a fenyves lejtőjénél – mosolyodott el Bandi, miközben ő is átugrott az utolsó szakaszon, s a harmatos fűre érve visszanézett a hűvös árnyékot adó fák felé. – De odaát már a rét vár ránk.