Mirella és az ekhós szekér · Mirella
Lélegzetvétel a sötétben
Kifelé botorkálva a friss, hűvös éjszakai levegő szinte sokkolóan hatott a füsttől kiszáradt tüdőkre. Bandi még mindig köhögött, de már nem az a fojtó, pánikszerű köhögés volt, hanem inkább a megkönnyebbülés rekedtes zörejje. Az idős asszony mélyen szívta magába a tisztább levegőt, mintha az életet szippantaná vissza magába. Mirella is megpróbálta kitisztítani a fejét, de a kőlap képe makacsul beékelődött az emlékezetébe, olyan volt, mint egy fekete folt a szeme előtt.
Borda, amint teljesen kint voltak, azonnal felélénkült. Orrát a földre tapasztva, halk morgások kíséretében szimatolt körbe, a kemence bejáratától távolodva. Mintha valami ismeretlen illatot fogott volna, ami bentről nem érződött, és most figyelmeztette volna gazdáját a külvilág rejtett üzeneteire. Mirella megborzongott, a kutya szigorú nézése inkább veszélyt sejtett.
„Na, legalább most már levegőt kapunk,” motyogta Mirella, és megpróbált némi derűt csempészni a hangjába. „De azt hiszem, nem sokat segítettünk a helyzetünkön azzal, hogy idekint, a sötétben találjuk magunkat, ahelyett, hogy egy rejtélyes kőlapot próbáltunk volna elmozdítani.”
Bandi, aki lassan megnyugodott, felnézett rá. „És most mi lesz, Mirella? Visszamegyünk a mocsárba?” Kérdésében ott bujkált a félelem, a gázló sem éppen barátságos hely.
Mirella körülnézett a szénégető kemence körüli, alig fák által takart tisztáson. A ködös, párás éjszaka szinte elnyelte a holdfényt. „Nem. Először megvárjuk a virradatot. Nem megyünk vissza a mocsárba a sötétben.” Elhallgatott, mert nem tudta, akkor mi lesz. A kőlap titka még mindig ott ült a nyakukon, és bár a friss levegő enyhülést hozott, a megoldatlanság súlya még mindig nehéz teherként telepedett rájuk. A kemence feketén tátongott mögöttük, mint egy óriási, elfeledett száj, ami csak várja, hogy visszahúzza őket a füstös mélységébe.
Borda, amint teljesen kint voltak, azonnal felélénkült. Orrát a földre tapasztva, halk morgások kíséretében szimatolt körbe, a kemence bejáratától távolodva. Mintha valami ismeretlen illatot fogott volna, ami bentről nem érződött, és most figyelmeztette volna gazdáját a külvilág rejtett üzeneteire. Mirella megborzongott, a kutya szigorú nézése inkább veszélyt sejtett.
„Na, legalább most már levegőt kapunk,” motyogta Mirella, és megpróbált némi derűt csempészni a hangjába. „De azt hiszem, nem sokat segítettünk a helyzetünkön azzal, hogy idekint, a sötétben találjuk magunkat, ahelyett, hogy egy rejtélyes kőlapot próbáltunk volna elmozdítani.”
Bandi, aki lassan megnyugodott, felnézett rá. „És most mi lesz, Mirella? Visszamegyünk a mocsárba?” Kérdésében ott bujkált a félelem, a gázló sem éppen barátságos hely.
Mirella körülnézett a szénégető kemence körüli, alig fák által takart tisztáson. A ködös, párás éjszaka szinte elnyelte a holdfényt. „Nem. Először megvárjuk a virradatot. Nem megyünk vissza a mocsárba a sötétben.” Elhallgatott, mert nem tudta, akkor mi lesz. A kőlap titka még mindig ott ült a nyakukon, és bár a friss levegő enyhülést hozott, a megoldatlanság súlya még mindig nehéz teherként telepedett rájuk. A kemence feketén tátongott mögöttük, mint egy óriási, elfeledett száj, ami csak várja, hogy visszahúzza őket a füstös mélységébe.
Ebben a részben
Szereplők
- bandi
- borda
- idos-asszony
- mirella
Helyszín
- szénégető kemence
Előző jelenet szereplői
- bandi
- borda
- idos-asszony
- mirella
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.