Leereszkedés a fenyvesbe

Az idős asszony hálásan roskadt le a meleg kőpadra, s mélyet sóhajtott, ahogy a napfény végre átjárta fáradt ízületeit. Bandi mellé telepedett egy pillanatra, kinyitotta az övére erősített szütyőt, és elégedetten ellenőrizte a fűszerkamrában lelt gyógyító leveleket. Az értékes esszenciák és szárított növények sértetlenül vészelték át a sötét folyosók dohos homályát.
– Pár perc szünet mindannyiunkra ráfér – jegyezte meg Bandi, miközben tekintetével Bordát követte. A csöndes kísérő nem lazított: a sziklakert szélén állva kémlelte a buja növényzettel benőtt hegyoldalt. A tüskés kökénybokrok védelmében kanyargó ösvény egyértelműen lefelé vezetett, a völgyben terülő fenyvesek irányába.
Borda egy határozott mozdulattal félretolta a belógó ágakat, szabad utat engedve a társaságnak. A fentről érkező szellő már a friss gyanta és a nedves föld illatát hordozta, megerősítve, hogy a föld alatti járatok sötét világa végképp elmaradt mögöttük. Az idős asszony mosolyogva támaszkodott rá a botjára, megigazította kendőjét, s jelezte, hogy készen áll a folytatásra.
– Induljunk, mielőtt a nap túlságosan alacsonyra hajolna – mondta Bandi bizakodva. A kis csapat óvatos, de lendületes léptekkel megkezdte az ereszkedést a kökényes csapáson, maga mögött hagyva a sziklakert oázisát, hogy elérje a lenti erdő védelmező árnyait.