Kijárat a sűrűből

Bandi gondosan elrakta a bőrtokból előkerült elszíneződött rajzot a tarisznyájába, majd intett társainak, hogy követhetik. A kőpult aljában nyílt alacsony átjáró hűvös, huzatos szellőt árasztott, ami biztatóan jelezte: a föld alatti vájat nem falazott zsákutca, hanem valóban kivezet a szabadba.
A kis csapat egymás után ereszkedett le a keskeny, régen vájt járatba. Borda haladt elöl, botjával óvatosan kopogtatva maga előtt a homályban a földet, míg Bandi az idős asszonyt segítette a göröngyös talajon. A fűszerkamra száraz, ódon illatát hamar felváltotta a nedves sziklák s a friss erdei avar tiszta szaga.
A rövid, mégis sejtelmes séta végén a folyosó hirtelen kiszélesedett, s a kanyar mögött aranysárga fénykévék törtek át a lombok sűrűjén. Egy utolsó lépés a sziklás lejtőn, s a vándorok vakító napsütésbe léptek ki. A sötét folyosó mögöttük maradt, a borostyán benőtte fűszerkamra külső fala pedig szinte láthatatlanul simult be a sűrű növényzetbe.
— Végre friss levegő — sóhajtott fel az idős asszony, s mosolyogva hunyorgott a napfényben. Bandi megkönnyebbülten törölte meg a homlokát, miközben Borda a környéket pásztázta. A szabad ég alatt a völgy zöldellő lankái terültek el, s a bőrtokban rejtőző térkép szerint innen már biztonságos ösvény vezetett tovább.