A selymes bőrtok titka

A forgó kőgolyó halk, reszelős hang kíséretében fordult el a tengelye körül. A faragott kőpult alapja enyhén megremegett, majd a simára csiszolt kőlap alsó része finoman becsúszott a mélyedésbe, szabaddá téve egy apró, téglalap alakú rekeszt.
— Működik... — suttogta Bandi megkönnyebbülten, bár ujjai még mindig szorosan fogták a sárgaréz orsó szélét.
Az idős asszony óvatosan közelebb lépett, és meggörnyedve pillantott be a nyílásba. A rézszerkezet által kireteszelt üregben egy szíjjal átkötött, megfakult bőrtok feküdt, amelyet a régi fűszerek száraz, édeskés illata lengedezett körül. Bandi lassan kinyújtotta a kezét, miközben Borda a borostyánfüggöny mögül szűrődő halk neszre figyelt, felvont szemöldökkel vigyázva a bejáratot.
— Óvatosan nyúlj hozzá, fiam — figyelmeztette az idős asszony halk, aggodalmas hangon. — Ki tudja, hány évtizede pihen a homályban.
Bandi óvatosan kiemelte a bőrhengerkét, és kihúzta belőle a finoman összehajtogatott útmutatót. A rajta lévő elszíneződött rajzolatok egyértelműen mutatták a föld alatti járat nyomvonalát, amely a kőpult mögötti sötét résen át vezetett kifelé. A fal tövében valóban kirajzolódott egy alacsony átjáró körvonala, ahonnan sejtelmesen hűvös légáramlat csapott meg őket.
— Ott a kiút — bólintott Borda szűkszavúan, s erősebben markolta meg botját. — Induljunk, mielőtt a sűrűség ránk zárul.