A korhadt polcok titka

Borda intett a többieknek, hogy várjanak egy pillanatra, majd botjával finoman feljebb tolta a korhadt tölgyfa ajtót. A pántok éles, száraz nyikordulással engedtek, s a falat fonó borostyánindák halk ropogással pattantak meg. Az építmény belsejében hűvös csend és sűrű, édeskés fahéj- meg szegfűszegillat fogadta őket, amely mintha évtizedek óta elzárva várt volna erre a pillanatra.
Az idős asszony óvatosan lépett be a poros fapadlóra, miközben szemei lassan hozzászoktak a borostyánlevelek közt átszűrődő zöldes derengéshez. A falak mentén meggörbült fapolcok sorakoztak, rajtuk vastag porréteggel borított agyagedények és elszáradt gyógynövénycsomók csüngtek. Bandi azonban nem az elfeledett fűszereket figyelte, hanem a helyiség hátsó falán sötétlő, faragott kőpultot.
A pult közepén egy félig agyagba ágyazott, gömbölyded kőgolyó pihent, melynek felületén finom, spirális vájatok futottak. Bandi azonnal felismerte a mintázatot: pontosan megegyezett a zsebében lapuló rézorsó bemetszéseivel. Borda éberen figyelte a bejáratot, de fél szemmel a fiú gyors mozdulatait követte.
Bandi előhúzta a sárgaréz szerkezetet, és óvatosan a kőgolyó vájatába illesztette a rézorsó kiálló peckét. A fém és a kő meglepő könnyedséggel illeszkedett egymásba. Egy halk, fémes kattanás visszhangzott a fűszerkamra dohos levegőjében, s a kőgolyó lassú lökéssel megmozdult.