Hajnali indulás

A hajnal első hűvös derengése még alig törte át a parti füzek sűrűjét, mikor Borda már halkan neszezve ellenőrizte a hámokat. A szekér mélyén, a ravaszul kialakított dupla padlózat rejtekében háborítatlanul lapult a zsákmányolt adólajstrom. Az éjszaka megadta a kellő pihenőt, de a kapzsi tiszttartók és a hajdúk nem aludtak örökké, így ideje volt továbbállniuk.
Mirella gyengéden ébresztette a szalmán szunnyadó kisfiút. A gyermek riadtan pislogott a homályban, de a nő meleg mosolya és simogatása nyomán azonnal elillant a félelme. Mirella óvatosan átemelte a kis jövevényt a szekér bakjára, és szorosan betakarta a vastag posztóköpennyel, nehogy a nyirkos hajnali pára átjárja a csontjait.
Borda még egy utolsó, éber pillantást vetett a mészégető elhagyott kunyhójára. Egy fenyőággal elsimította a bejárat előtt hagyott friss lépteik nyomát, biztosítva, hogy a gyanútlanul errefelé portyázók csak egy rég elfeledett, üres menedéket találjanak. A nehezen megszerzett pergamenek biztonságban pihentek, a kölyök pedig végre oltalmat lelt náluk.
– Na, fiacskám, most pedig megmutatjuk a gőgös uraságnak, merre lakik a szegények igazsága – kacsintott a gyermekre Mirella, majd felpattant Borda mellé. A gyeplő halk rezdülésére a szekér zökkenve megindult, s a kormos falakat maguk mögött hagyva belevesztek a ködös dűlőút oltalmába.