Gördülő kerekek a habokban

A hűvös víz először csak a kerekek küllőit nyaldosta, majd ahogy beljebb értek, a szekérderékig emelkedett. A ló magabiztosan, óvatosan lépkedett a víz alatt rejtőző gömbölyű kavicsokon, míg Borda büszkén szelte a habokat a jármű mellett, csak a fekete feje látszott ki a sötét folyóból.
Mirella szakavatott kézzel tartotta a gyeplőt, s szemeivel a túlparti sötét kontúrokat pásztázta. A túlsó oldalon a sűrű tölgyes mély árnyékot vetett a vízre, tökéletes rejtekhelyet kínálva a fáradt utazóknak. Egy röpke pillanatra elmosolyodott, ahogy elképzelte a tiszttartót, amint a szegénytelep üres udvarán toporzékol, miközben a tőle elszedett kelmék már a folyam túloldalára tartanak.
A szekér kerekei zökkenve kapaszkodtak fel a túlparti iszapos emelkedőn. A ló megerőltette magát, izmai megfeszültek, s a nedves avarban megkapaszkodva végül szilárd talajra húzta a nehéz rakományt. Borda azonnal kiverte a vizet a bundájából, jókora cseppzáport zúdítva a közeli bokrokra.
– Jól van, öregfiú, ezt is megúsztuk szárazon – kuncogott Mirella halk hangon, ahogy leugrott a bakról, és megvizsgálta a szekér rekeszeit. Szerencsére a dupla fenék vízzáró deszkái tették a dolgukat, egyetlen csepp sem jutott a drága kelmékhez.
A lány felnézett a fák lombjai között felsejlő, derengő égboltra. A hajnal még messze járt, de a folyó túloldalán elterülő erdőség már a biztonságos útvonal kezdetét jelentette. Megsimogatta a ló nedves nyakát, majd az erdei csapás felé fordította a fogatot.