Garasmentes átkelés

A városon belüli ellenőrzőponthoz érve két dacos, fegyveres őr állta útjukat. A kövérkés őrmester gyanakvóan mérte végig Mirella kopottas, mégis büszke tartását, majd türelmetlenül köszörülte a torkát.
– Pénz nélkül nincs belépés a belső sorokra, menyecske! Egy rézgaras a te fejedre, kettő meg a dögért – morogta, és félresöpört egy tolakodó kofát.
Mirella szemeiben szikrát vetett a feszült indulat, de az arcára tüstént maró, fagyos gúny költözött. Csípőre tett kézzel lépett közelebb, fittyet hányva a feléjük szegezett lándzsahegyre.
– Dögnek nevezed a tekintetes tiszttartó úr kedves szelindekét, te esztelen? – emelte fel a hangját vágó élességgel. – Borda nem közönséges korcs, hanem az imént lekötelezett elöljáró védelmezője! Épp a szörnyű lábfájására vásárolt ritka gyógybalzsammal sietek vissza hozzá, míg ti itt lopjátok a napot! Ha egyetlen pillanatot is késlekedem miattatok, a ti bőrötökből kerekít majd nekem új sarut!
Ekkor Borda, mintha csak értette volna az alakoskodást, mélyből feltörő, vészjósló hörgéssel tette meg a döntő lépést. Hatalmas állkapcsát csattogtatva villantotta meg a szemfogait, mire a fiatalabb őr azonnal hátrált egyet, s a lándzsája tisztességgel megremegett a kezében.
Az őrmester elfehéredett. A tiszttartó dühével senki sem akart ujjat húzni, Borda fenyegető fellépése pedig bőven elég nyomós érvnek bizonyult. A fegyveresek nyomban kitértek az útból, Mirella pedig pikírt mosollyal, fizetség nélkül vonult át a kapu alatt a belső sorok nyüzsgésébe.