Balra, a Melegebb Járat

Az elágazásnál a térkép aranyló sugarai, mint egy szelíd, de határozott ujj, egyértelműen balra mutattak. Ott, ahol a levegő mintha egy melegebb ölelésbe invitálta volna őket, éles kontrasztot alkotva a bejáratból áradó nyirkos hideggel. Az idős asszony, akinek talán már annyi furcsa utat kellett bejárnia életében, hogy egy újabb sem rázta meg különösebben (legalábbis kívülről nézve), csak bólintott. Döntése szilárd volt, de a tekintetében ott vibrált az ismeretlen, halvány félelme, mint egy pislogó gyertyafény a mélység peremén.
Bandi szemei azonban tágra nyíltak, mintha a sötétségben maga a rettegés lakozna, ami csak rá vár. Egy pillanatra megállt, ajkai szűkre húzódtak, mintha már érezné is a befelé áramló, furcsa szellő leheletét. Borda markolata még szorosabbra záródott a fegyverén, mintha az segítene elűzni a belülről fakadó félelmet, és minden idegszálával figyelte a halványan megvilágított bejáratot, készen bármilyen meglepetésre.
Óvatosan, megfontoltan léptek be a bal oldali járatba. A hőmérséklet hirtelen megváltozott: a hideg, nyirkos levegőt felváltotta egy kellemes, fülledt meleg, ami mintha valami láthatatlan forrásból áradt volna. A térkép aranyló fénysugarai, hűségesen vezetve őket, most már a járat belsejét világították meg, de a fény csak addig hatolt, ameddig épp szükség volt rájuk. Előttük a sötétség továbbra is várakozóan tátongott.
Bandi egy halk nyögést hallatott, ahogy a falba kapaszkodva beljebb botorkált. „Ez… ez nem tetszik,” suttogta, hangja elfojtva remegett. Az idős asszony nem válaszolt, csak tovább haladt, a léptei halk, de határozottak voltak a csiszolt kőpadlón. Borda a csapat hátvédjeként, feszülten pásztázta a hátuk mögötti homályt, mintha attól tartana, hogy valami követi őket a gőzös szurdokból, vagy valami épp most zárja be előttük az utat.
A járat mélyebbre vezetett, és a levegő nemcsak melegebb lett, hanem valami furcsa, édes illattal telítődött, ami egyszerre volt csábító és nyugtalanító. Mintha régi fűszerek, vagy valami elfeledett virágok illata keveredett volna a párolgó kő leheletével. A félelem, ami eddig csak halk suttogás volt, most egyre hangosabban dobolt a szívükben, jelezve, hogy a melegebb járat nem feltétlenül jelentette a biztonságot, hanem inkább egy újabb, ismeretlen próbát tartogatott számukra, a gőzfüggönyön túl, a sötét mélyben.