Az ovális csarnok rejtélye

A hűvös folyosó falán végigfutó rézvezetékek finom duruzsolása mutatta az utat a derengő homályban. Bandi megvárta, míg az idős asszony szaporán szedett levegője elcsillapul a megpróbáltatások után, majd a lámpást közelebb tartotta a sziklába vájt finom vésésekhez. Borda óvatosan lépkedett elöl, sötét szemei minden gyanús árnyékot feltérképeztek a nyirkos padlózaton.
Néhány tucat lépés után a járat váratlanul kiszélesedett. Egy díszesen megmunkált, korláttal szegélyezett kőlépcsőhöz értek, amely ívesen kanyargott lefelé a mélybe. A lépcsőfokokat finom indaminták borították, és ahogy óvatosan leereszkedtek rajtuk, a tér kitágult körülöttük: egy tágas, ovális alakú csarnokba jutottak.
A terem közepén egy öreg, rézből kovácsolt kút állt, amelynek csiszolt peremén lágy fényben csillant meg a lecsapódott pára. A kút oldalát különös, tekergő motívumok és apró, mechanikus nyílások díszítették. Bandi közelebb lépett a szerkezethez, és a zsebéből előhúzta a korábban fellelt rézkulcsot. A szerszám formája hajszálpontosan illeszkedett a kút peremén található réz foglalatba.
Az idős asszony megkönnyebbült sóhajjal pihent meg a kút szélén, míg Borda éber tekintettel őrizte a bejáratot. Bandi óvatosan a zárba illesztette a kulcsot, s a szerkezet mélyéből halk kattanás jelzése hallatszott.