Az oszlop jelzése

A kapun túli tér, mintha csak üdvözölni akarná őket, azonnal kellemes, száraz melegséggel ölelte körül a csapatot. A tágas, mechanikus bolt morajló hangja elhalkult, helyét egy enyhe, távoli gőzölgés és szelíd sziszegés vette át. A folyosó nem volt széles, de elegendő helyet kínált a kényelmes haladáshoz. A falak mentén sárgaréz panelek csillogtak, melyek tompa, aranyló fényt vertek vissza, mégis, a kékesen derengő ösvény emléke még elevenen élt a levegőben.
Mirella arcára bizakodó mosoly ült. Ez a hely, bár ismeretlen volt, mégis védelmet és további utat ígért. Borda csendesen haladt elöl, tekintete fürkészve pásztázta a folyosó végét, ahol a meleg, párás levegő egyre sűrűbbnek tűnt. Bandi és az idős asszony egymásra pillantottak, néma megerősítést adva, hogy jó nyomon járnak.
Néhány lépés után egy masszív sárgaréz oszlop emelkedett ki a folyosó közepén, méltóságteljesen kettéosztva az utat. Nem messze tőle, egy kisebb, stilizált réznyelv nyúlt ki a falból, melynek felületén, akárcsak a bolt pultjánál, apró, bonyolult szimbólumok sorakoztak. A kékes fény ezúttal nem ösvényként, hanem finom, pulzáló árnyékként rajzolódott ki a réznyelv köré, mintha csak arra várna, hogy valaki megfejtse üzenetét.
Az oszlop tetején lévő rézfogaskerekek lassú, de folyamatos mozgásban voltak, mintha egy láthatatlan, óriási gépezet szívverését diktálnák. A levegőben érezhető volt a tiszta fém illata, ami egyfajta szentélyre emlékeztette Mirellát, ahol minden mechanikus elem valamilyen mélyebb célt szolgál. A csapat megállt a réznyelv előtt, készen arra, hogy megfejtsék a következő titkot, ami a kapuig vezető nyomdokok újabb állomása lehetett.