Az oszlop életre kel

A hűvös alagút csiszolt kőfalai mentén lépkedve a léptek zaja halkan verődött vissza a sötétségből. A friss huzat kellemesen hűsítette a fáradt utazók arcát, miközben az íves járat lassan kitágult. Egy meglepően szabályos, kör alakú terembe érkeztek, ahol a padozat csiszolt, sötét kőlapokból épült fel.
A terem pontos közepén egy vaskos, megmunkált kőoszlop magasodott egészen a domború mennyezetig. Borda óvatosan körbeszaglászta a talapzatot, s mélyről jövő, elégedett mormogással jelezte, hogy a terep tiszta. A kőoszlop törzsén finom, összetett spirális vésések futottak végig, melyek árnyékai némán pihentek a sziklafelületen.
Bandi közelebb lépett, s érdeklődve vizsgálgatta a kőbe vájt apró mélyedéseket. Az idős asszony közben csendesen megjegyezte, hogy az ősi mesterek aligha puszta dísznek szánták ezt a monumentális művet, sokkal inkább egy rejtett mechanizmus kapujának.
Mirella óvatosan az oszlop felé tartotta a sejtelmesen derengő pergament. A térképből áradó fény szinte azonnal életre keltette a csarnokot: a vésések egymás után gyulladtak ki pulzáló, kékes ragyogással. Ahogy a fényszálak elérték az oszlop tetejét, a padozat alatt nehéz kőszerkezet mozdult meg, s halk kattanással egy eddig rejtett lépcsősor nyílt meg a csapat lába előtt.