Az örvénylő aranypor

Bandi nem bírta teljesen lefékezni a kíváncsiságát. Bár inni a bölcs intelmek hatására nem mert a mozdulatlan vízből, lassan közelebb emelte a derengő térképet a kút széléhez. Ahogy a pergamen lapjairól áradó finom fénypászmák a tükröződő felületre vetültek, a mélyben pihenő aranyló szemcsék hirtelen örvényleni kezdtek, mintha láthatatlan kéz kavarta volna fel a vizet.
– Nézzétek csak! – suttogta a fiú, s izgatottan mutatott a kőmedence fenekére.
A kavargó aranypor apró, világító mintává állt össze a kristálytiszta mélyben. Egy lebegő, lángot formázó szimbólum rajzolódott ki, amelynek csúcsa egyértelműen a meleg, gőzös alagút felé mutatott, miközben a másik, száraz járat iránya a víz felszínén elhomályosult.
Mirella halk kuncogással lépett a fiú mellé, s laza mozdulattal vállára tette a kezét.
– Látod, legény, a régi varázslatok mindig azoknak kedveznek, akik mernek figyelni. A hűvös huzat csábító lehet a nyirkos lépcsőzés után, de ez a kút nem ok nélkül mutatja a meleg párát.
Az idős asszony lassan bólintott, elismerve a kút üzenetét, Borda pedig egy elégedett, halk horkantással máris a melegebb járat szájához ügetett. A csapat egyetlen tétovázó pillantást sem vetett már vissza; elindultak a gőzös alagút hívogató sötétjébe.