A Zölden Ragyogó Csarnok

Mirella nem az a fajta volt, aki sokáig tétovázott volna egy táguló rés előtt. Előhúzta az övére csatolt apró vaséket, és ügyes mozdulattal a kőlap pereme alá feszítette. A szikla meglepő könnyedséggel, halk surranással engedett, mintha csak arra várt volna az évszázadok során, hogy valaki végre megszabadítsa a por és az idő fogságából.
Ahogy a kőajtó feltárult, a résen át kiáramló smaragdfény elárasztotta a szűk járatot. Mirella elsőként lépett át a küszöbön, nyomában a morajló Bordával és a tátott szájjal álmélkodó Bandival. A hasadék túloldalán nem egy újabb sötét folyosó várta őket, hanem egy hatalmas, dóm szerkezetű barlangcsarnok. A falakat borító zölden vibráló kristályok olyan erős fénnyel világítottak, mintha ezer apró lámpás égne a magasban.
– No, hát ez sem mindennapi látvány – jegyezte meg Mirella halkan, miközben tekintete a csarnok közepe felé tévedett.
A terem közepén, egy faragott kőtalpazaton hatalmas, nyers smaragdtömb lüktetett karnyújtásnyira a sziklától. A kő belsejéből ritmikus, halk zúgás áradt, amely pontosan követte a falakban futó erek mozgását. Ez volt a barlang igazi központja, a rejtélyes Smaragd Szív, amely a földalatti útvonalak titkát őrizte.
Bandi óvatosan közelebb lépett, de Borda intésére megállt. Mirella intett a társainak, majd lassan a talpazathoz sétált. Tudta, hogy a csarnok nem csupán csodás látványt kínál, hanem választ ad arra is, hová vezetnek a csempészek elfeledett ösvényei.