A Zálogolt Igazság

Borda lépett közelebb a masszív tölgyfa ajtóhoz, miközben Mirella a pergamenen látható rajzot követve mutatta az irányt. A vasalás tövében, egy alig észrevehető sziklahasadék mélyén lapult a rejtett szerkezet. Bandi izgatottan fészkelődött, az idős asszony pedig még mindig a lajstrom megrendítő sorait emésztve szorította magához elnyűtt kendőjét.
Mirella egy csuklómozdulattal jelezte Bordának a helyes sorrendet. A szőrmók óvatosan benyúlt a résbe, és határozottan megnyomta a kiálló kőéket. A zár belsejében száraz klattyanás visszhangzott, majd a súlyos ajtó nyögve engedett a nyomásnak, s lassan kinyílt a sötétbe.
A túloldalon nem újabb sötét tömlöc, hanem egy száraz, kőbe vájt kamra tárult fel. A falak mentén sorakozó polcokon ládák és zsákok pihentek: a falusiaktól elzálogosított s elorzott portékák, rézedények és ezüstpoharak garmadája. A kapzsiság élő bizonyítékai hevertek ott érintetlenül.
– Látják, anyóka? – fordult a lány pajkos mosollyal az idős asszonyhoz. – Nemcsak a nevüket mossuk tisztára a bírónál, de a családi ezüstöt is visszavisszük a konyhába. Borda, szedd össze a legfontosabbakat, ideje, hogy a tehetős urak fizessék meg a számlát!
Bandi ujjongva lépett be a kamrába, s Mirella biztató szavai nyomán végre fellélegzett a kis csapat: a megtorlás napja hamarabb eljön, mint azt a gőgös váraljai tiszttartók sejtenék.