A titkos retesz

Bandi óvatosan odalépett a rézberakásos falrészhez, kezében az imént talált puhább vásznakkal, amelyeket azonnal áthújtott az idős asszonynak. A néni hálásan magára terítette a száraz kelmét, míg Borda elégedett horkantással kényelembe helyezte magát a meleg kőlapokon.
– Nézd csak – mutatott Bandi a vásznak mögött megbújó kőperemre. – A fülke aljában lapult ez a furcsa, szögletes rézmedál is. Először azt hittem, csak valami elfeledett dísz.
Mirella szeme felcsillant, amikor átvette a tenyérnyi, nehéz fémnehezéket. A finoman megmunkált rézlap felszínén pontosan ugyanazok a hajszálvékony vonalak futottak, mint a fali domborművön. A lány mosolya visszanyerte megszokott, magabiztos élét: a városi uraságok elrejtett kényelme újabb meglepetést tartogatott számukra.
Óvatosan a sárgaréz korong közepén lévő mélyedéshez illesztette a talált darabot. A fém a fémhez érve halkan összepattant, s a fal belsejéből meglepően finom fogaskerék-kattogás hallatszott. A gőzös levegőben a rézberakások aranysárga fénnyel derengtek fel, majd a korong melletti csiszolt kőlap lassan elcsúszott. A mögötte feltáruló apró fülkében illatos olajokkal teli, csiszolt üvegcsék sorakoztak.
– Na látjátok, a kapzsi urak még a jó illatot is lakat alá tették a nép elől – jegyezte meg Mirella konnyed nevetéssel, kiemelve az egyik kisméretű fiolát.