A titkos rekesz kincsei

Mirella elrakta a cserépedényt, és a szekér ponyvája alá nyúlt, hogy kibontsa a titkos rekesz fedelét. A dupla padlózat a rázkódások közepette is jól tartott; a kövér kalmártól elcsent erszény meg a szegényeknek szánt finom gyapjúkelmék sértetlenül lapultak a deszkák között. A lány elégedetten simított végig a puha anyagon, majd a bak alól előhalászott egy kis füstölt szalonnát meg egy száraz, de még ehető cipót.
– Gyere, Borda, a hajdúk ostobasága ellen a legjobb orvosság a jóféle falat – hívta a férfit halk, pajkos kuncogással.
Borda a szekér rúdja mellől csöndesen bólintott. Odalépett, elfogadta a megkínált kenyérvéget, s miközben komótosan szelte a szalonnát a bicskájával, szeme sarkából a sűrűsödő erdei homályt kémlelte. Bár a törvény hosszú karja most messze elmaradt mögöttük, a megszokott óvatosság nem tűnt el a mozdulataiból. A lovakat lecsutakolta és megitatta, így a tisztás valóban védett fészekké vált éjszakára.
– Virradatkor továbbindulunk a völgybéli falvak felé – folytatta Mirella, miközben a puha mohára terített egy vastag pokrócot. – Ott a tiszttartó már rég elszívta a nép maradék erejét is. Lesz mit kárpótolnunk a kalmár nehéz garasaiból.
A lombok között átszűrődő szürkületben a lány szeme vidáman megcsillant. Borda mély, egyetértő morgással helyeselt, s a szekér védelmező árnyékában végre mindketten átadhatták magukat az éjszaka nyugalmának.