A talapzat nyitja

Bandi, a térkép aranyló fényét követve, alaposabban is szemügyre vette a kőmedence talapzatát. A gondosan csiszolt felületen apró, alig észrevehető rovátkákat talált, amelyek egy bonyolult mintázat részét képezték. Ujjai finoman végigsimítottak a hideg kövön, amikor egy rejtett mélyedésre bukkant, épp ott, ahol a térkép fénysugara a legintenzívebben ragyogott.
Egy halk kattanás hallatszott, mintha egy rég elfeledett zár engedne, és a medence alatti kőtalapzat lassan, szinte észrevétlenül, egy résnyire elmozdult. Borda, aki addig is éberen figyelte a falakat, a halk zörejre Bandi felé fordult. – Mi ez, fiú? Valami elindult? – kérdezte rekedt hangon, miközben tekintetével a mozgó kőfelületet kereste.
Az idős asszony is közelebb lépett, arcán csillogó szemekkel. – A hegy énekel. Vagy csak a titkait suttogja el nekünk – mondta rejtélyesen, miközben Bandi óvatosan megpróbálta tovább forgatni a mechanizmust.
A medence talapzatának elmozdulása egyre nagyobb rést tárt fel, alatta egy keskeny, sötét mélység tátongott. A térkép aranyló fénycsóvája most már egyenesen ebbe a sötétbe mutatott, mintha utat akarna törni a föld alá. A rés egyre szélesebb lett, s ahogy a mechanizmus teljesen kinyílt, egy spirális lépcsősor tárult fel előttük, mely a mélységbe vezetett. A lépcsőfokok is a finoman csiszolt kőből készültek, enyhén csillogva a beáradó, sárgás fényben.
– Hát, ha a térkép ide mutat, akkor mi lemegyünk – jelentette ki Borda, vállat vonva. – Remélem, alulról nem jön vissza semmi, ami nem szeretné, ha piszkálnánk a kelyhüket.
Bandi bólintott, és óvatosan megindult a lefelé vezető lépcsőn, a térképet továbbra is gondosan tartva. Az idős asszony követte, majd Borda zárta a sort, tekintetével pásztázva a hátuk mögött maradó termet, mielőtt a sötétbe ereszkedtek volna. A hegy gyomra újabb kalandot tartogatott számukra, s a lefelé vezető út ígéretesen, de mégis titokzatosan hívogatta őket.