A boltozatos terem kelyhe

A keskeny átjáró hirtelen kitágult, s a csiszolt kőlapok egy apró, boltozatos terembe vezették a csapatot. A sziklafalak itt meglepően finoman megmunkáltak voltak, mintha egykor gondos kezek formálták volna simára a barlang belsejét. A terem közepén egy magányos, mívességében figyelemreméltó kőmedence állott, melynek csiszolt peremén apró, áttetsző kristályok szikráztak fel, amint a térképből kiáradó aranyló pászmák elérték őket.
– Na, ez már mégiscsak különbeccsen fest, mint az a szűk kaparék – jegyezte meg Borda halk morajlással, miközben tekintetével gyorsan felmérte a boltozat stabilitását. Megnyugodva látta, hogy a faragott zárókő szilárdan tartja a mennyezetet.
Az idős asszony megállt a terem küszöbén, s elismerő fejbólintással figyelte a látványt. A kristályos medence peremét érő fénysugarak lassú, lüktető derengést ébresztettek a kőkehely mélyén ülő tiszta vízben. A víz tükre megborzongott, mintha a mélyben szunnyadó erő vett volna egy lágy lélegzetet, s a kerek terem falain derűs, aranyszínű minták kezdtek táncolni.
Bandi kíváncsian lépett közelebb, óvatosan tartva a fénylő lapot. A kristályok halk pattogás kíséretében egymás után gyúltak ki, meleg, barátságos fénnyel árasztva el a teret, így a hegy sötét gyomra egy csapásra békés menedékké változott.