A Szűk Szakadék

A repedésből áradó huzat csontig hatoló hideggé fagyott. A szűk, lüktető sziklarepedés falai kellemetlenül közel voltak, gyakran oldalra fordulásra kényszerítve őket. A lüktető érzés halk morajként járta át a sziklát, a hegy közömbös pulzusának emlékeztetőjeként.
A meredek lejtő szélén nyers kőlépcső várt rájuk. Nem faragott fokok, hanem szabálytalan, csúszós sziklafelületek, kondenzvízzel borítva, alattomosan veszélyesek. Minden lépés gondos elhelyezést követelt, lassú, vonakodó ereszkedést, ami próbára tette felborzolt idegeiket.
Borda sztoikus módján elöl haladt, nehéz bakancsaival biztosan talált fogást, de széles vállai megfeszültek az egyre szűkülő átjáróban. Bandi, akit a düh hajtott, minden megcsúszásnál vagy súrlódásnál káromkodott. Elégedetlenségét nem rejtette véka alá.
Mirella, némi méltóságot igyekezve megőrizni, minden ügyetlen lépésnél elhúzta a száját. A hideg könyörtelen volt. Visszapillantott az idős asszonyra, akinek arca a lappangó neheztelés maszkja volt, vonásai elmélyültek a fizikai megerőltetéstől. Nehéz légzése visszhangzott a szűk térben, közös nyomorukról tanúskodva.
A repedés kanyargott, néha kitágult egy pillanatra, csak hogy aztán újra összeszűküljön, szorítva őket előre a sötét mélységbe. A levegő egyre nehezebbé vált, enyhe, fémes illatot hozva. Ez utalt arra, hogy mi várhatja őket mélyebben. De egyelőre az egyetlen valóság a hideg, a csúszós lépcsők és az elnyomó szikla volt. Nem volt más választásuk, mint tovább haladni, mélyebbre a föld mogorva ölelésébe.